Örök nő

Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat...

... olvasható a Bibliában. Gonosz gondolat, de úgy vélem, sok ember járna rosszul, ha barátja "csak" annyira szeretné, mint saját magát... Önmagunk szeretetével - tisztelet a kivételnek és nekem:-) - hadilábon állunk. Bár kismillió személyiség fejlesztő könyv jelent meg e témában, még mindig zavar van a fejekben. Az önszeretetet gyakran keverik az önzőséggel, netán önimádattal (narcisszizmus). Sokszor téves sorrendet állítanak fel, az önzetlenség nevében: előbb a szeretettek hosszú, tömött sorban, és a végén, HA jut rá lehetőség és kedv, maga a szeretet adó. Így vágja kupán az önszeretetet az önzőség bélyegétől való félelem, s válik az önzetlenség önszeretetlenséggé. Én nem számítok, csak a szeretteim - hirdeti a magát önzetlennek hívő önszeretetlen, s közben szenved, mint a kutya, hogy ő nem számít. Egyáltalán, fakadhat-e az önszeretetlenségből igazi szeretet?

Szeresd Magad... azt hogyan kell? És mennyi az ideális mérték? Milyen eszközökre van szükség? Szükség van-e eszközökre? Ha én, a belőlem fakadó szeretet egy részét magamra "pazarlom", kit károsítok meg? Kemény dió, és mindenkinek magának kell feltörnie! (Hálás lennék, ha megismerkedhetnék az olvasók tapasztalataival!) Ismerősömnek ez ügyben egy egyszerű gyakorlatot ajánlottak: naponta legalább háromszor álljon pár percre a tükör elé, és mondogassa magának, hogy szeretlek. Ismerősömet kis híján nevetőgörcs fogta el a tanács hallatán, lelki szemeivel már látta is, amint áll a tükör előtt, és forró érzelmeiről vall, saját magának... Jókedve azonban elmúlt, amikor nagy nehezen a tükör elé állt. Először is, valami fura, kellemetlen zavar fogta el, alig bírt tükörképe szemébe nézni. Aztán rájött, hogy nem tudja kimondani magának a szót: szeretlek. Nem azért, mert nevetségesnek, vagy ostobaságnak találta, hanem, mert képtelen volt rá. Nagyobb volt a baj, mint hitte...

Én a legkönnyebbnek a "Bennünk lakozó gyermek" gyakorlatot tartom. Nagyon leegyszerűsítve: képzeljük el magunkat úgy 3-5 éves kicsi lányként. Továbbá azt, hogy amit magunkkal teszünk, ugyanazt tesszük vele is. Ugyan kinek jutna eszébe egy kisgyereknek ilyeneket mondani, hogy "értéktelen vagy", "Te nem számítasz", "Rád már nem jut idő", "hiába vagy fáradt, nem pihenhetsz", "majd eszel később, most fontosabb a munka", "hallgass, a másik mondandója fontosabb", "nem kaphatod meg", " Neked már nem lehetnek igényeid", "megcsúnyultál", "ezer hibád van", "vesztes vagy", "nincs esélyed" és így tovább... Nem, hát persze hogy - szeretetünket, kíméletünket megvonva - nem gyötörnénk ilyenekkel egy apró, védtelen teremtést! Saját magunkat azonban habozás nélkül! Belül pedig elárvultan sírdogál és szenved a bennünk lakozó gyermek. Ha nem teszed meg Magaddal, amit nem tennél meg vele, nagyot léptél előre.

Néha, társaságban nagyokat nevetnek rajtam, amikor, megfelelő szövegkörnyezetben bedobom, hogy "én vagyok a kedvencem".

Mindig azt hiszik, viccelek...:-))

Secunder okok tengere

Nagyon fontosak, de CSAK AZUTÁN, miután eltökéljük (a lehető legvonzóbb akarok lenni önmagamhoz képest) és elkötelezzük magunkat (nőnek születtem, szent kötelességem, hogy a lehető legvonzóbb legyek.) Valóban tengernyi ok kínálkozik, kezdve a "vissza akarom hódítani a páromat", "meg akarom babonázni a jelöltemet", egészen a "azt akarom, hogy a barátaimnak (kollégáimnak, szomszédaimnak...leessen az álluk, hogy milyen vonzó lettem újra" variációig.

Ugye úgy tűnik, hogy az első két ok komoly, míg a harmadik komolytalan?

Lehet, hogy meglepőnek tűnik: nincs különbség. A lényeg a közös vonás: az újra meglelt kincseket meg kell mutatni a világnak, bármi is az indíték! A láthatatlanból láthatóvá váláshoz, lehetőség szerint, minél több szempár kell. A belőlük sugárzó elismerés, tetszés, netántán irigység, kiváló munició ahhoz, hogy az Örök Nő soha ne feledje, hol a helye!:-)

Az Örök Nővé válásnak nem célja hanem esetleg kellemes következménye a meglévő kapcsolat felvirágoztatása, vagy a társ találás.  Az előző postban szó esett a jó sorrendről: ez vagyok én, immár kívül-belül a legjobb formámban, és vonzom mindazokat, akiket női életemben magam mellett szeretnék tudni. A rossz sorrend: valamit meg kell próbálnom, mert elegem van a magányból, meg nem értettségből, elhanyagolásból, lássuk csak mi a trend manapság. Kit, mit is szeretnek manapság a férfiak? A feketéket? Szőkéket? Barnákat? Vöröseket? A nagyon vékonyakat? Vagy éppen a teltkarcsúakat? A szelídeket? A vagányakat? Az odaadó típust? Netán a távolságtartót? A háziasat? Vagy a lazákat? Az attraktív stílust, vagy egyenesen az extravagánsat? Esetleg a konzervatívabbakat? Rossz kérdés, rossz kérdés, rossz kérdés... A jó válasz viszont: a férfiak egészen biztosan NEM szeretik az önmaguktól fényévekre eltávolodott, kétségbeesetten igazodó másolatokat. A saját vonzerejét teljesen birtokló NŐT viszont igen!

Kicsit elhasznált, de igaz mondás: A nő akkor szép, ha szeretik. Itt külön felhívnám a figyelmet a pontos olvasásra: a szeretet a feltétel, s nem csakis és kizárólag egy társ szeretete-szerelme. Az Örök Nővé válás útján elindulni és haladni elsősorban magunkért érdemes. A női vonzerő visszaszerzése kiteljesedést jelent, lelki-testi harmóniát, önbizalmat, hívogató kisugárzást a világ felé, ahol szerencsére sokféle szeretet létezik.

A nő pedig majd eldönti, milyen szeretettől óhajt szépülni ma, és milyentől holnap.

A primér ok

Meggyőződésem, hogy az Örök Nővé válás csak akkor épül szilárd alapokra, ha a primér ok, magunk igénye, magunk felé. Ha ugyanis a kezdetekkor már valaki miatt lépünk az útra, nem arra koncentrálunk, hogy mi az a maximum, amit önmagunkból kihozhatunk, hanem az, mi tetszene neki. Márpedig egy feltételezéshez hasonulni lehetetlen, csak torz, tőlünk voltaképpen idegen eredmény születhet, kevés sikerrel kecsegtet. A sorrend fordított: ez vagyok én, kívül-belül a legjobb formámban, és vonzom mindazokat, akiket női életemben magam mellett szeretnék tudni.  

Sohasem felejtem el egy régi kolléganőm esetét. A legfőbb ékessége dús, hosszú gesztenyebarna haja volt. Ráadásul szeme meg zöld, ahogy szokták mondani, ideális színekkel rendelkezett. Aztán házassága megingott. Féltékenyen figyelte férjét, és úgy vette észre, hogy a tüsihajú, szőke nők egyre jobban tetszenek neki. Levágatta, szőkére festette hát a haját. Saját bevallása szerint, még hónapok múltán is visszahőkölt, amikor reggel a tükörbe nézett: ki ez az idegen nő?! Hőkölt ő, hőkölt a környezete, és hőkölt bizony a férj is. A régi, vonzó, barna én elveszett, s a felvett idegen szőke nem volt képes betölteni a helyét. Kolléganőm, kétségbeesett harcában nagyot hibázott. Nem saját, meglévő vonzerejét próbálta éleszteni, növelni, hanem egy fikcióhoz akart hasonlítani. A házasság válással végződött.

Az exférj jelenlegi párja hosszú, barna hajú...

Elmúltmárannyi Nő meséli

"Mindenki úgy dícsérte a közeli könyvtárt, gondoltam körülnézek, talán be is iratkozom. Állítólag újdonságokat is tartanak, van internet, CD-DVD kölcsönző, magazinok, a mai árak mellett jól jön egy ilyen hely. Bemegyek, mondom a recepción ülő tüneményes kis teremtésnek, mi járatban vagyok. Hogyne, nézzek körül, addig ő ad egy cetlit, mennyibe kerül a bérlet havonta, félévente, évente. Aztán azt mondja: - Aláhúzom a nyugdíjas bérlet árat, nagyon kedvezményes! - Hát az összes nem létező kés megállt a levegőben!? Részemről kővé dermedtem. Mert elismerem, hogy rosszabb napjaimon akár az ördög öreganyjának is tűnhetek, de aznap baromi csininek éreztem magam, üdének, dinamikusnak, egyenesen hódítónak. Ráadásul fodrásztól jöttem!! A leányka levette mi a szitu, és rettenetes zavarba jött. Aztán kettőt köhintett, és huszárosan kivágta magát: - Szóval aláhúztam, hogy tudjon róla, MAJD, ha esetleg nyugdíjba megy... - itt kis szünetet tartott és nyomatékosan hozzátette, - ...a NAGYON TÁVOLI JÖVŐBEN!

Féléves bérletet vettem."

Két tipp, egy kétely

 Azt mondja egy világhírű filmdíva, hogy kortalan szépségét két dolognak köszönheti: a szerelemnek és a világhírű, olasz tésztáknak. Az első tipp nagyon tetszik, úgy van, nagyon úgy van! Hanem a második... Bár az is igaz, a díva mennyiséget nem közölt. Inkább pontosítsuk az adagokat: a kortalan szépséghez vezető egyik út a szerelem, korlátlan mennyiségben és napi EGY szál spagetti...:-))

Magyarország miniszterelnöke azt a kérdést teszi fel...

... hogy "miért olyan ijesztő az időskor a fiatalok számára?". Majd rögvest meg is válaszolja: A fogyasztói társadalomban - médiában, köztudatban és önmagunkban is - az emberi élet egy rövid szakasza értékelődött fel kiugróan: a 16-30 év közötti fiatalkor. Ennek következményeképpen pedig a negyven feletti életkor, nagyban leértékelődött – mutatott rá a miniszterelnök. Az emberek egyre inkább titkolják életkorukat, pedig egy társadalom erejét az is mutatja, hogy az emberek minden életkorra büszkék tudnak lenni, teljesnek és fontosnak érzik magukat. Hát rajta! Ha már a miniszterelnök is erre buzdít, rólam már nem is beszélve... A fogyasztói társadalom értékeléséről hosszan lehetne beszélni, sejtésem szerint fogunk is! Várni arra, hogy ezek a szempontok maguktól megváltozzanak felesleges, ELVÁRNI és tenni érte viszont nem az. Ezért szomorodtam el, amikor az egyik közösségi portálon, egy, ma már képernyőn nem látható, nagyon-nagyon értékes riporternő jó adag szarkazmussal azt írta: ő akkor hagyta abba a tévézést, amikor a sminkelés már tovább tartott, mint műsora ideje.

Anélkül, hogy ostorozni akarnám őt, akit mindig is nagyra becsültem, halkan megkérdem: akkora tragédia, ha még a legszuperebb alapozó sem képes elfedni egy-egy ráncot? Miből gondolják a műsorok szerkesztői, a néző olyan hülye, hogy értékes gondolatokat (a riporternő ilyeneket közvetített) kizárólag pöszögő, felzselézett szájú, hajbevarrott, hamvas pásztorlánykáktól, és döbbenetesre frizurált, kappanhangú ifjoncoktól fogad el?! S mivel értékes gondolatok - tisztelet a kivételnek - az ilyen trendi fejekben nemigen születnek, hát nem is kell neki. Vajon ki hitette el a riporternővel, hogy már nem "képernyőképes"? Ja igen, és hol voltam ÉN, akinek a mai napig hiányzik?! Miért nem követeltem sokadmagammal, hogy ha önként távozott, bírják-bírjuk rá a visszatérésre, ha "segítettek" neki, akkor meg térjenek észre?!

Tanulság? Van, több is. Az egyik mindjárt az, hogy a tv-csatornák nem süketek,  de a ki nem nyilvánított igényeket még ők sem hallják. A másik meg az: ha udvariasan félreállsz, hogy helyedet átengedd az utánad következő generációknak, senki nem jár jól. Ők azt hiszik, hogy ez alanyi jogon járt nekik, tenni érte nem is kell, Te pedig megfosztod magad, és a világot attól, hogy kincseidet tovább osztogathasd.

S ha már "odafent" is úgy gondolják, hogy "egy társadalom erejét az is mutatja, hogy az emberek minden életkorra büszkék tudnak lenni, teljesnek és fontosnak érzik magukat", hát nem lehetünk olyan rossz polgártársnők, hogy ne bizonyítsuk be: az erő velünk /is/ van!

"...Úgy látom nem csak a nők tudnak nehezen megöregedni méltósággal ....."

... olvastam egy internetes hozzászólásban. A témának semmi köze nem volt a nőkhöz, egy trágárkodó politikushoz annál inkább, akinek - a kommentelő szerint - több esze is lehetne, hiszen nem siheder már. Továbbszőve a gondolatmenetét írta le az ominózus mondatot: nem csak a nők tudnak nehezen megöregedni, méltósággal. (De mennyire hogy nem, ez azonban egy másik történet...)

Nagyon, nagyon érdekes kérdés: vajon a világ szerint egy nőnek hogyan illik megöregedni méltósággal? És mi számít a méltóság sutbadobásának? A hajfestés még megengedhető? Vagy az sem? Szolíd szemhéjplasztika belefér? Vagy egy bizonyos kor után már a smink is brutális támadás a kor méltósága ellen? Mit követel meg a évek számának szaporodása a méltóság tekintetében? A teljes kendőzetlenséget, vagy éppen a kellemes kendőzöttséget? S ami a leglényegesebb: kinek van joga ezt eldönteni?

Itt van ez a hölgy. 66 éves. Lássuk be, még a legfelkentebb női méltóságőrző sem találna megjelenésében semmi kivetnivalót. Nincs felpumpált száj, homlokig felhúzott szemöldök, agyonplasztikázott arc, plázacicás ruházat... Mondhatnánk ő lehetne a méltóságteljes, női "öregedés" etalonja. A következő kép is róla készült.

Én mindkét képen egy kortalan szépséget látok, vonzereje teljes birtokában, akinek a méltóságával az égegyadta világon semmi baj nincs!

Elmúltmárannyi nők mondták 2.

Bátortalanul:

- Igen, tudom, mozognom kéne... ezért gondoltam a hastáncra... ehhez a legfontosabb, a HAS ... ha jól értem a lényeget...

Határozottan:

- Eltökélt szándékom, hogy JÖVŐRE fogok lefogyni!

Mi tart vissza?

Olyan egyszerűnek tűnik, nem? Elhatározás kérdése az egész, és pikk-pakk máris elindulhatunk a látható, vonzó, Örök Nő státusz felé. Mi tarthatna vissza? Elsősorban a kételyeink. Szabad-e? Érdemes-e? Illik-e? Nem válunk nevetségessé? Nem váltunk ki ellenszenvet? Nem jelent teljesíthetetlen anyagi terheket? Sikerülhet-e?

Ezeknek a kérdéseknek egy része jellemzően közép-európai, azon belül is nagyon magyar. Álljunk ellen holmi demagóg kísérleteknek, és ne próbáljuk meg elképzelni, hogy mit válaszolna, mondjuk egy francia Elmúltmárannyi Nő ezekre a kérdésekre. Valamit azért elárulok, néhányat nem is értene, néhányon meg egyenesen felháborodna... Hazai földön nincs ilyen könnyű dolgunk. Vagy inkább: nincs mindig. Jó, a helyzet nem drámai, maradjunk annyiban, hogy kevésbé halványultak el a régi elvárások az Elmúltmárannyi Nők virágzását illetően. Ha nincs szerencsénk, a változás elején belefuthatunk néhány "tövisbokorba". Mert minden változásnak OKA van.  A környezet pedig (tisztelet a kivételnek) nem a legegyszerűbb okra gondol először. Nem véli úgy, hogy ó, valószínű. ez az Elmúltmárannyi Nő egyszerűen csak minél jobban akarja érezni magát a bőrében, minél kellemesebbé akar válni a világ számára! 

Nem, a környezet (megint csak tisztelet a kivételnek) idegenkedve figyel! Mi a manó?! Kinek, minek szépülget itt ez a nő? Netán fel akarja venni a versenyt a mai csirkékkel?! /Grrrrrr: a szerk./ Mi ez a hirtelen kivirágzás?! Milyen csalfa, csalárd szándék rejtőzik mögötte? Mi történhetett az életében? Honnan van erre pénze, ideje? Kit, vagy mit hanyagol el miatta?  És egyáltalán...

Igen, jól érzékeljük, a gyanakváson kívül tapasztalható itt, ellenségesség, gonoszkodás, kajánság, irigység, ellendrukk. A legkeményebb, ha mindez a negatív érzelemhalmaz az Elmúltmárannyi Nő közvetlen családi környezetében képződik. Ő olyan lett, amilyen, olyannak fogadták el, így szokták meg, ilyennek szeretik, és tessék, egyszercsak megváltozik - gondolja az amúgy szerető család. - Milyen változásokat követel ez tőlünk? - töprengenek tovább, -  Miről kell esetleg lemondanunk, milyen új dolgokkal kell megbarátkoznunk? Nem távolodunk el egymástól? - A legérdekesebb "tövisbokrot", pedig egynéhány /láthatalanságába beletörődött/ Elmúltmárannyi Nő alkothatja. Mert szó mi szó, tényleg könnyebb sóhajtva alkalmazni az "ami elmúlt, elmúlt" panelt. Könnyebb - hiszen annyi dolga van az embernek! /És tényleg!/ Kényelmesebb - mert a sok dolog után csábítóbb lerogyni egy kis pihenőre, semmint vonzerőnk hamvai alatt élesztgetni a parazsat. Az viszont nagyon bosszantó, ha egy sors- és kortárs láthatólag éppen lelkesen élesztgeti ezt a parazsat. Mert, ha ő képes rá, akkor bizony minden lemondó sóhaj csak kibúvó... Néha egyszerűbbnek tűnik gúnyosan biggyeszteni, ugyan mit erölködik ez a szerencsétlen, illik ez egyáltalán a mi korunkban?!

Nem szépítek. Az örök női vonzerő visszaszerzéséért folytatott izgalmas küzdelmet, legalábbis az elején, többnyire magunk vívjuk, támogatás nélkül. Esetenként környezetünk idegenkedésétől is övezve. Hát... nyilván jobb lenne, ha pajzson vinnének a győzelemig, de a saját vonzerőnket akarjuk feléleszteni nemdebár?

Magunkban, elsősorban magunknak!

Kezdjük az alapoktól!

És hol vannak az alapok? A konkrét válasz: kinél, hol... Hiszen akad, akinek csak egy kicsit ingott meg női vonzerejébe vetett hite, ám olyan is, aki úgy hitte, vége nőiségének, betemették az évek, a kilók, a ráncok, a terhek, a csalódások, vagy éppen az érdektelenség. Egy közös kiindulópont mindenesetre van, a szándék, hogy eltökéljük (a lehető legvonzóbb akarok lenni önmagamhoz képest) és elkötelezzük magunkat (nőnek születtem, szent kötelességem, hogy a lehető legvonzóbb legyek.)

Tessék elhinni, ezek nélkül a legheroikusabb külső erőfeszítések sem hoznak eredményt. Járhatok én a legfelkapottabb mesterfodrászhoz, és akár egyenest a párizsi Dior szépségszalonba, hordhatok ugyanolyan ruhakölteményeket, mint a sztárok, szabathatom, varrathatom magam beverly hills-i plasztikai sebészeteken - mindhiába. Ha nem HISZEM, hogy képes vagyok vonzó lenni, ha nem AKAROM, hogy a lehető legvonzóbb legyek, önmagamhoz képest, csak egy feltunningolt, jól szabott és öltöztetett üres tartály leszek, körülbelül annyi női kisugárzással, mint amennyi egy kirakati babában van.

Vagy még kevesebbel...

Az ideális tempó

Hát ilyen nincs! Illetve van, mindenkinek a sajátja. Ha úgy gondoljuk hogy mégiscsak eltökéljük és elkötelezzük magunkat, én a fokozatosság elvét javaslom. Először el kell hinnünk, hogy vonzerőnk még mindig a miénk, csak téli álmot alszik. Másrészt el kell döntenünk, hogy, ha felébresztjük, mit akarunk vele kezdeni. Nyugalom, nem valami égrengető projektre gondolok... Kezdetnek elég annyi: a lehető legjobban akarom érezni magam a bőrömben! Vonzó akarok lenni, kellemes jelenség a magam és a világ szemében. (nem véletlenül használtam itt, az akarok és nem a szeretnék szót...)

Ha ezek a gondolatok megszületnek, már hasadozik is az Elmúltmárannyi Nőn a láthatatlanság köpenye.

Támogatás nélkül

Emlékszünk még ugye a láthatatlanságra hozott, hevenyészett példára: Barbara gusztusosan gömbölyded, Tünde körül mindig vibrál a levegő, Líviának fantasztikusan szexi a hangja, Eszter elragadóan nevet, Marcsi... nos Marcsi nagyon rendes ember...

Tegyük fel, hogy Marcsi egy napon megelégeli a "rendes teremtés" vízízű kategóriát, s óvatosan elkezdi elkötelezni és eltökélni magát. Új, kicsit merészebb frizurát csináltat, valamivel izgalmasabban öltözködik és sminkel, hajszálnyit határozottabban nyilvánít véleményt, többet mosolyog... Apró változások ezek, összességében azonban szembetűnőek. (Kezd láthatóvá válni!) Azt gondolnánk, mindazok, akik rendes teremtésnek tartották (végül is ez pozitív megítélés, nemdebár?), szimpátiával, és tetszéssel fogadják változásait, és buzdítják további lépések megtételére.

Hát nem!

Tíz esetből minimum nyolcszor a környezet rideg gyanakvással fogadja a változást. Az emberek ugyanis nem szeretik - tisztelet a kivételnek - ha valaki egyszercsak kibújik onnan, ahová beskatulyázták.

Maradjunk Marcsi példájánál! Mit akar ez?! Mi a célja? Elvár-e új viselkedési formát tőlük, az eddig megszokott helyett?? Számíthatnak a "rendességére" ezután is, vagy a változások szele elfújja? Csupa bosszantó, kényelmetlen kérdés. Ha a mi Marcsink pusztán azért kezdett változtatni magán, mert szeretett volna egy darabkát a látható nők iránti figyelemből, nem jósolok boldog befejezést!:-( A környezet érzékelhető zavara, netán ellenszenve miatt inkább visszabújik a régi skatulyába, amikor láthatalan volt ugyan, de legalább nem irritált senkit. Ezért gondolom úgy: az úton elindulni és haladni elsősorban magunkért érdemes. Akkor is, ha nem csak magunk miatt (nyilván!) akarjuk visszakapni a vonzerőnket.

Felelősséggel állítom: érdemes kitartani!

Zsebtükör

Kicsit terjengős lett odüsszeiám az Örök Nő trónjához vezető út elejéig, pedig ennek a blognak nem az énénén, hanem a mimimi lenne a célja. Remélem nem fényeztem túl képzeletbeli mellszobromat. Viszont úgy érzem, tartozom annyival mindenkinek, aki megtisztel a figyelmével, hogy vázolom, én miként jutottam el az eltökéltség és elkötelezettség "kétparancsolatához". Másolni bárkit felesleges, legfeljebb a számunkra elfogadható gondolatokat, módszereket, tippeket tanácsos átvenni. Egy biztos: az úton elindulni és haladni elsősorban magunkért érdemes. Akkor is, ha nem csak magunk miatt akarjuk visszakapni a vonzerőnket. 

Az eltökéltség és elkötelezettség mellé elszántság is szükségeltetik. NEM kis adagban. Mert a világ nem mindig siet, hogy a segítségünkre legyen...

Tükör 3

Mégis, mit akartam én? Talán azt, hogy az építőmunkások füttyögjenek utánam topformába hozott, ringó csípőmet bámulva? /Egyébként jelentkezzen az a nő, akit ez TÉNYLEG felháborít!:-))/ Mocskos pillantásokat, tisztességtelen ajánlatokat? Visszamenni az időben és kirúgni a disco oldalát?Vagy még "többet"... hah!? Nem, nem az volt a vágyam, hogy csalárd nőstényként, vagy túlkoros Barbie-ként jelenjek meg a magam és a külvilág tükrében. Vonzó NŐKÉNT igen!

Vannak ugye a kategóriák: Barbara gusztusosan gömbölyded, Tünde körül mindig vibrál a levegő, Líviának fantasztikusan szexi a hangja, Eszter elragadóan nevet, Marcsi... nos Marcsi nagyon rendes ember... Értjük, ugye?

Megéltem ugyanazt, amiről a brit Elmúltakmárannyi Nők panaszkodtak, amint kihúztam a lábam otthonról, láthatatlanná váltam.  Az emberek észlelték ugyan a jelenlétemet, tudomást is vettek rólam, mint emberszabásúról, de, mint nőt, nem vettek észre. Még a nők sem! Elmaradtak a hirtelen elkapott "hová járhat fodrászhoz?", "ezt az elegáns járást megtanulnám...", " de jól emeli ki a szemét!”, „mivel ápolhatja a bőrét?” pillantások, igaz, én se nagyon találtam tunningoló ötleket rajtuk. Együtt szürkéllettünk mi, a láthatatlan, Elmúltakmárannyi Nők… Nőiségemről, tehát önmagamról való lemondásomhoz szép lassan hozzáigazodott a külsőm, a fizikumom, a lelkem. Voltak gondjaim? Voltak, mint mindenkinek és, mint mindig. Nyűtt az élet? Nyűtt bizony, mint mindenkit és mint mindig! Fáradt voltam? Az is előfordult. De miért hittem el, akár egy percig is: lehetek olyan fáradt, nyűtt és gondterhelt, hogy lemondjak majdnem mindenről, amivel nőnek születtem?!

 Az eszmélést egy férfiembernek köszönhettem, nevezzük Szabó kollégának. Egy irodaházban dolgoztunk, egymás szomszédságában. Szabó kolléga már hatvankodni készült, dús haját és lapos hasát egyszerre fogyasztotta el az idő vasfoga, alacsony volt és izzadós, viszont nem használt dezodort... Egy napon együtt távoztunk, ő két kolléganőjével, meg én. Megálltunk egy kicsit trécselni. Egyszercsak elvonult mellettünk egy Korántsemmúltelannyisőt Nő, pánt nélküli miniruhában, napbarnítottan, tűsarkú szandálba bújtatott, hosszú lábakkal.  Szabó kolléga, a kérdésére adott válaszom közepén, felhördült, mint a sebzett bika: - Azannyaaaa...odanézzetek... aztaaa... micsoda tölteni való pipiiiiiii!!! Jajanyáááááám, ha én ezt meg...!? - És bizony megmondta, hogy mit! Csend lett, s én hirtelen megláttam magunkat, három rendezett külsejű, jól nevelt Elmúltmárannyi Nőt, amint éppen kínosan mosolyogva megpróbálnak úgy tenni, mintha nem hallanák, hogy egy izzadós, csökött bunkó a sárga földig megalázza őket.

Ritkán önt el a pulykaméreg, de akkor ott elborított, mint az ár. Már éppen készültem Szabó kolléga szellemiségéről valami örökké emlékezeteset mondani, amikor a Sors egy sokkal jobb lehetőséget adott. Egy fiatalember ment el mellettünk. Olyan volt, mint egy modell, hibátlan, megfelelően izmos alakját feszülő farmer hangsúlyozta, fehér gyolcs ing keretezte, haja dús volt és enyhén hullámos (egy tincs csábosan a homlokába hullt), az arca egy ifjú, görög istené. - Azannyaaaa...- szólaltam meg Szabó kolléga stílusában, bár némiképp parírozottabban - Lányok, látjátok, amit én??? Jesszuskám, micsoda pasiiiiiii... figyeltétek azt a dús haját? Az alakját? Na és az arca...szerintem Adoniszt láttuk személyesen!

Ma is hálával gondolok erre a derék fiatalemberre, aki nem is tudja, hogy azért tartotta karban magát ilyen remekül, hogy a Végzet eszköze legyen, amellyel Szabó kolléga, dicshimnuszom hallatára lángvörös, és duplán izzadós, fejére lesújthatok!:-) Két kolléganője villámgyorsan elfordult (ő volt a főnök), csak ütemesen rázkódó válluk árulta el, hogy miért... Ami a későbbieket illeti, elárulták, hogy Szabó kolléga nem javasolta, hogy délutáni kávéjukat ezentúl együtt fogyasszák velem, mert fura egy nő vagyok, és csak rossz hatással lennék rájuk!:-)))))))))

Semmi kétség, hogy Szabó kolléga mérföldkő lett az életemben. Mert lehet, hogy férfiúságába vetett hite, indokolatlan mennyiségben jelentkezett, ugyan, de legalább volt neki. Méghozzá minden alap nélkül!:-)) Mi lenne, ha én is kezdenék kicsit többet, kicsit jobbakat gondolni saját nőiségemről? Hogy a métely már bennem volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, merészen úgy gondoltam, tán kecsegtetőbb alapokról indulok, mint Szabó kolléga...:-)

Így esett, hogy egy reggel tükörképem nem az "ami elmúlt, elmúlt" hangulatot vetítette felém.

Tükör 2

A legszebb az egészben, hogy abban az időszakban IS, amikor fals tükörképeket kreáltam, nézegettem magamról, és diadalmas nőiségemet elhánytam a sifonérban, boldog házasságban éltem, és élek ma IS. /Nyugi, nem születik meg itten az ÁLOMPÁR-legenda! Megéltünk pár ajtócsapkodást, zakatoltunk hullámhegyen völgyön, de a végeredmény mindig az lett: jobb nekünk együtt, mint egymás nélkül!:-)) Szerettük/jük egymást, oszt jónapot! Tehát, mint Elmúltmárannyi Nő nem voltam elhagyva, és nem kellett párkapcsolati küzdelmekbe bocsátkoznom, ami lássuk be, azért nehezített pálya.../

Hogy egy élő klasszikust idézzek: akkor ezt most így hogy?!

Hát... úgy tűnik megy ez, eredendő boldogtalanság, csalódás, elhagyatottság nélkül is! Így, utólag visszagondolva nagy szerencsém volt. Mert ugyan nem jártam negyednapos, pecsétes slafrokban, mosdatlanul itthon, s nem kellett a lenőtt hajam, és töredezett körmeim miatt szégyenkezni velem a külvilágban, bizony az az izgalmas nő eltűnt, akit valaha bizonyos nyájas és türelmes egyed feleségül vett... Szóval nem volt reklamáció, vagy, ha volt is, elfojtatott, szeretetből, kíméletből...

Én lettem kevés magamnak.

Nem vagyok az a "skalpvadász" típus, de szerettem, ha nőként néztek rám, nőként bántak velem. (Ennek kérem tisztelettel semmi köze a hűséghez!) Aztán egyszercsak arra eszméltem, hogy egy, olykor szimpatikus, TEREMTÉS lettem. Egy nem túl taszító LÉNY. Neme közömbös. Én ekkor éltem meg a láthatatlanság érzését.

A világ szemében.

Tükrök 1

Milyen tükröt tart Eléd a környezeted, és milyet a világ? Álljon meg a menet, hisz azok már használt tükrök: ők látnak benne így Téged! Általuk készített képet tükröznek Feléd, ez vagy Te - mondják.

Szerintük.

Van saját tükröd is persze, amely független a környezetedtől, a világtól. Csak Tőled nem... Mit látsz benne? Saját magadat? Azt ami valójában vagy? Azt, ami lehetnél? A félelmeidet? Akadályokat? Lehetőségeket? Hol ezt, hol azt? És melyik az igazi tükörkép?

Van-e egyáltalán objektív tükör? Néha, kis időre. Amikor pl. a szemöldöködet igazítod, és világosan látszik, hogy még kiáll egy szál. Vagy amikor pontosan megmutatja, hogy az egyik szemhéjadat sötétebbre árnyaltad, mint a másikat. Netán, amikor kiderül, az a halványka kis folt a ruhádon igazából nagyon is észrevehető. Minden más esetben hamis lehet a kép. Akár más hamisítja, akár Te, egyremegy. Minden tükörkép a tükröt mutató, vagy a tükörbe néző felelőssége. Ebből pedig egyenesen következik, hogy az esetek többségében a tükörkép már azelőtt megszületik, még mielőtt láthatóvá válna. Megszületik bizony, ott, a szemek mögött, "ahol fészkel az agy..."

Nem olyan egyszerű jó tükörképet kreálni, ezt keserű tapasztalatok sorából tudom. Könnyű lenne most rózsaszín, csillámporos tanácsokat osztogatni, miközben "Csak pozitívan!" feliratú zászlót lengeteg rendíthetetlenül. Hogyaszongya: az Elmúltmárannyi Nő mosolyogva (hajnalban, ónos eső és front esetén is) kipattan az ágyból, na, ma is egy tündibündi győztest látok a tükörben - csicsergi, majd boldogan rákacag rózsás bőrű, csillogó szemű, fantasztikus önmagára...

Nem, nem ilyen egyszerű! Először be kell sokallni, aztán fel kell lázadni. Én, mint Elmúltmárannyi Nő, akkor néztem először némi reménnyel önmagamra a tükörben, amikor végzetesen elegem lett a "nekem már...", "én ezt soha többé...", "reménytelen...", ami nem megy, ne eröltessük...", "ez már nem az én világom..." "ami elmúlt, elmúlt..." és hasonló kitételekből. Amikor végzetesen elegem lett ernyedt, beletörödő énemből, miközben dehogy is törődtem bele semmibe, csak úgy tettem, és próbáltam nem tudomást venni arról, hogy szenvedek is miatta, mint a kutya. Ezen alkalommal legalább már úgy néztem magamra, MINT ALAPANYAGRA, AMIBŐL KI LEHET HOZNI VALAMIT! Fontos megemlítenem, hogy ez a változás BELÜLRŐL kezdődött, hiszen púder, rúzs, hajfesték addig is a rendelkezésemre állt, büszke nőiségem azonban valahol az éji homályban késett...

Szolgálati közlemény: minden blog életében, már a kezdésen kívül, két NAGY ELSŐ alkalom van. Az első hozzászóló (hurrá, legalább nem magamhoz beszélek) és az első kilinkelés. Tudjuk, amikor egy masszív olvasókörrel rendelkező blogger kiteszi blogunk elérhetőségét linkfalára, mert elnyerte tetszését. Az Örök Nőnél e kettő ugyanaz a személy. Ami döbbenetes: ez a bejegyzés piszkozatban már megvolt, amikor ő a linket úgy nevezte el - TÜKRÜNK. Hő reményeink szerint drága patrónusunk vátesz is, s lesznek, akik ebbe a tükörbe szívesen pillantgatnak bele! 

Figyelem! Durcás email balról!

Email-író: "... most akkor minden nő nézzen úgy ki 65 évesen, mint  Goldie Hawn?!"

Örök Nő: "Nem kötelező. Ha muszáj, beérem azzal is, ha csak ÉN fogok úgy kinézni!"

Nem esik itt túl sok szó a külsőről?! És a belbecs?!

 A jó bor az Élet ajándéka. Minél vonzóbb küllemű pohárból kínálják, annál szívesebben ízlelik meg. Remélem, sok és hasznos szó esik majd borokról, és poharakról a megfelelő arányban. Ha már a kortyolás kronológiájánál tartunk: először a poharat veszik szemügyre. Ha látványa nem vonzó, nem akarnak inni belőle, bármilyen jó bor várakozik is kitöltésre.

Nem, nem feledkezünk meg róla, hogy a pohár a borért van. Ígérem.

Csak színésznőt ne hozz példának!

Ezt tanácsolta egyik barátnőm, akit beavattam sötét terveimbe. Márminthogy én bizony foglalkozom, már csak személyes érintettség okán is, az Elmúltmárannyi Nők lehetőségeivel, helyzetével. Isteni ötlet, csak szinésznőt ne hozzak példának!

Miért ne???

Mert egy színésznő, az... színésznő. A hétköznapi nők életéhez annyi racionális köze van, mint Hamupipőke történetének Horvát Margit kunpödörgi árvalány lehetséges életútjához. Mert neki megvannak  az eszközei, hogy a "hozott anyagból" topformába hozza magát!? Úgymint kozmetikumok, sminkszerek, hajápolás, öltözködés, testformálás és szabászat? - érdeklődtem ártatlanul. - Kétségtelen... - válaszolta barátnőm dühödten - bizonyos mértékig a topra járatás eszközei minden nő számára elérhetőek, na de a minőség!? A ráfordított idő!? Az anyagiak!?

Itt valóban neuralgikus ponthoz érkeztünk! Merthogy a színésznő példákkal eszem ágában sem volt azt állítani, hogy mondjuk Goldie Hawn-nak (kedvenc színésznőm) és nekem ugyanolyan esélyeink lennének a ragyogóvá válás terén! Viszont azt sem hiszem, hogy az én Goldie-m titkos recept szerint készült, aranylemezkés, csillagporos, kaviáros szuperkrémben fürdik órákig, amelyre napi több ezer dollárt szán. Különben is a példa arra szolgált volna - pontosan az olykor hihetetlen kontraszt miatt - hogy miből is lesz/lehet a cserebogár?

Ki ez a csoroszlya?! (Kattintásra nagyobb csoroszlya lesz!)

Hát az én Goldiem! (Mindkét képen 65 évesen.)

Hogy a brit alsó korhatárt is figyelembe vegyük, íme ez a 46 éves, csapzott nőnemű:

 Aki történetesen ilyen is tud lenni, mint Lisa Kudrow:

Ám, hogy egy Mégnemmúltelannyi Nőt is mutassunk, akivel, eme külsőt látván, kevesen cserélnének:

A 38 éves Gwynett Paltrow-val már többen:

Naszóval, mi is itt a lényeg?!

Kérem tisztelettel az eltökéltség, és az elkötelezettség 

Ki merem jelenteni, eme három sztárnál ROSSZABBUL, kevés Elmúltmárannyi Nő néz ki, amikor reggel, ébredés után felsikolt a tükör előtt. A gond akkor kezdődik, ha itt meg is állunk: na nem, ez már reménytelen, ezt már helyrehozni nem lehet. Most van nagy szerepe az eltökéltségnek, és az elkötelezettségnek. Nőnek születtem, szent kötelességem, hogy a lehető legjobban nézzek ki. Mihez képest? Csakis önmagamhoz képest, de ahhoz képest aztán nagyon! Goldie Hawnból mint látható, a feltételezhetően lelkes szépítészeti akciók következtében sem lett ében hajú, tüzes, déli szépség, s látványára, nem az jut először az emberek eszébe, hogy hány évet tagadhatna le /!?grrrrrrrrrrrrr!/ hanem hogy egy nagyon vonzó nő. Lisa Kudrow sem változott mézédes Barbie babává, "csupán" vibrálóan izgalmas mágnesnővé, akinél eszünkbe se jutna latolgatni, hogy tegnapi, vagy tegnapelőtti csirke-e... Ami pedig Gwynett Paltrow-t illeti, ő Goldie-hoz képest olyan mai csirke, mint a pinty (imádom a képzavarokat!), ám semmire nem ment volna vele, ha nem ébred fel benne az eltökéltség (a lehető legvonzóbb akarok lenni önmagamhoz képest) és az elkötelezettség (nőnek születtem, szent kötelességem, hogy a lehető legvonzóbb legyek.)

Jójó, de ők a csillagok közt járnak, különleges körülmények közt, mi meg nem... Nincs jelentősége. Mint ahogy az igazi vonzerőt nem centikben, kilókban és évek számában mérik, a topformához sem feltétlenül szükségeltetnek túlárazott és értékelt szépészeti módszerek. (Bizonyság rá, hogy minden második szupi-hipi arcpakolást hirdető modell szemén ott van a jó, öreg uborka... Aki azonban az Estée Lauder szemmaszkjában bízik, szépüljön azzal! Csak szépüljön!) Ez azonban később megér egy külön misét!:-)  

A brit nőknél kiderült, mennyi is az Elmúltmárannyi Nő alsó korhatára

           46 év!

Persze csak egy exkluzív felmérés szerint... A Ködös Albion hölgyei 46 éves koruktól érzik úgy, hogy a férfiak már nem veszik észre őket. Ugyanakkor úgy vélik, hogy a velük egy korcsoportba tartozó, ellenkező neműek sokkal könnyebben viselik az idő múlását. (Azért erről is szívesen olvasnék egy felmérést...) A brit hölgyek 50 felett egyenesen azt állítják, hogy SOHA nem kapnak elismerő pillantásokat, bókokat, udvarias gesztusokat a férfiaktól. Önbizalmuk ezért vészesen közelít a nullához.

És most lássunk csodát!A 60 ÉVEN FELÜLIEKNÉL viszont alig van ilyen panasz, önbizalmukkal sincs gond.

Nagy-Britannia - így, vagy úgy - mindig is méltó volt a figyelemre!:-))